Íme összeállt az elődöntők névsora. Valaki szomorúan, valaki pedig örömmel telve követhette végig a mai játszmákat, de egyben mindenki egyetérthet: igazán színvonalas és magasszintű snookernek lehettünk szem-és fültanúi.
Gondolunk itt elsősorban a Shaun Murphy - Matthew Stevens találkozóra, amit a "wales-i sárkány" igencsak elkönnyelműsködött és így Murphy 12-12-re tudott egyenlíteni. Természetesen Murphy harcias és pontos játéka is hozzájárult a továbbjutást hozó döntő frame megnyeréséhez.
A legnagyobb veszteséget mégiscsak a snookercsillag Ronnie O'Sullivan kiesése jelentette, hisz egy egyéniséget vesztett a Crucible szereplőgárdája. Az egyedüli vigaszt John Higgins szép játéka biztosította számunkra, aki ezzel a 13-9-es győzelemmel a világbajnoki döntő talán legnagyobb esélyesévé lépett elő.
Stephen Maguire meglehetősen magabiztosan verte 13-7-re ellenfelét Anthony Hamiltont és az elődöntőben Higgins ellen bizonyíthatja, hogy megérett a világbajnoki döntőre.
A Mark Selby - Ali Carter mérkőzés is nagy izgalmakat hozott. A 22. frame-et csak a fekete visszarakása után sikerült Carternek megnyernie és ezzel 11-11-re kigyenlíteni a mérkőzés állását. A kissé hosszúra nyúlt mérkőzés nagy kitartást kívánt a játékosoktól és a nézőktől egyaránt. A döntő frame-ben azonban Selby diadalmaskodni tudott ellenfelén. Erre a kitartásra az elődöntőben is szüksége lesz, ha meg akarja verni Shaun Murphy-t.
Holnap 11.00-től ismélés(ek) lesznek, majd pedig 15.30-tól jön az élő közvetítés. Az esti műsor a megszokott módon 20.00-tól lesz látható.

Utolsó kommentek