John Higgins ismét odaért a snookeristák hegyének legmagasabb ormára, hiszen harmadik
világbajnoki címét is sikerült megszereznie. Shaun Murphy-nek be kell érnie a 125.000 fontot jelentő ezüstéremmel, de a világranglistán még így is a dobogóra állhat, míg skót ellenfele csak a negyedik helyre jött fel ezzel a győzelemmel.
Ez a csúcsratörés tulajdonképpen már tegnap eldőlni látszott, amikor Higgins a második rész után 11-5-re vezetett és nyugodtabban aludhatott (és valószínűleg pihenhetett) rá a döntő második napjára.
A 18-9-es végeredményre ránézve azt gondolnánk, hogy Murphy tejesen alárendelt szerepben játszott, de ez nem lenne teljesen igaz. Szerintem egyikőjük sem nyujtott valami óriásian kimagaslót és ebből kifolyólag nem ez volt életem legjobb mérkőzése. Természetesen Higgins megérdemelte a győzelmet és abszolút jó helyre került az a trófea, de nem feledkeznék meg olyan emberek teljesítményéről ezen a vb-n, mint Hendry, Robertson vagy Day.
Ezennel vége ennek a szezonnak, de a snookernek nem!!! A hétvégén Portugáliában turnézik az immáron háromszoros világbajnok által életre keltett Snooker World Series. Tehát az élet nem áll meg és reméljük a következő szezon kezdetéig kiszolgálnak minket a tv-k, ha másnem egy kis ismétléssel a szezon legjobb frame-jeiből.
Gratula Higginsnek és köszönet az összes olvasónak aki észrevette, hogy újra írok.




.jpg)

snookertorna eseményeit. A versenyzők a mesés Kínába utaznak, hogy megküzdjenek a Shanghai Masters bajnoki címéért.
eletek, mert a sebészek nem kíméltek a gyakorlatom során és a műtőben nincs sok net. Na, szóval... Már csak nyolc ember maradt aki menyerheti a tornát és nem mindig az esélyes jutott tovább.
hern Ireland Trophy, ismertebb nevén az 





.jpg)


megalakultunk és másnapra már el is készült az
Ronnie O'Sullivan ellen, egy hatalmas végjáték segítségével. A döntőbe vezető úton, Ronnie Murphy-n jutott túl, mí Selby Hendry-t taszította le.



.jpg)

Utolsó kommentek