Bármennyire is bíznak még a Jimmy White rajongók a kedvencükben, sajnos már nem a régi erejével söpör végig a pályán a "forgószél". Bizonyítja ezt az is, hogy a Shanghai Masters elő kvaliikációs mérkőzésén Prestatynban nem sikerült nyernie az angol Alfie Burden ellen.
A 28.profi szezonját (!) kezdő Jimmy a 60. helyről kezdheti a világranglistán, ami élete legrosszabb eredménye. A ranglista 74. helyét birtokló Burden az első három frame megnyerése után egy kicsit megrendült, hiszen a következő három frame mindegyikét White nyerte. Ezt követően viszont egy 60-as és egy 63-as break-et sikerült löknie és ezzel 5-3-ra megverni White-ot. A következő forulóban a skót Alan McManus lesz majd az ellenfele, míg Jimmy "Whirlwind" White-nak 3 hónapot kell várnia a következő selejtezőre, ami a Grand Prix-re való bejutást jelentheti számára.
Remekül szerepelt viszont Judd Trump, hiszen nagy arányú győzelemmel (5-1) mutatkozott be a walesi Gareth Coppack ellen.
A főleg a pool-ból ismert Tony Drago-nak is sikerült nyernie az angol Tom Ford ellen, bár csak igen szoros 5-4-es eredménnyel.

Utolsó kommentek